„Mivel a második gyermekemmel
elsajátítottuk a magzat kommunikáció gyakorlatát, - még sajnos az első
gyermeknél nem ismertük meg Petre Veronika módszerét - így evidens volt a
számomra, hogy amikor érkeznek a többiek, velük is benevezünk a programra.
Így is tettünk. Harmadik babámmal
szintén újra éltem a magzati kommunikáció adta lehetőséggel, újra Veronika
segítségével. Minden gyermekemnek szerettem volna odaadni azt a kezdetektől
való odafordulást, csak neki szentelt figyelmet.
Ez a ráfordított energia sokszorosan
megtérült a velük való későbbi kapcsolatomban. Ez kislányommal való
kapcsolatomra is éppen így igaz.
A magzati kommunikáció módszere maga
számomra végtelen egyszerű, döbbenetesen hatékony és egyszerre nagyon inspiráló
is a várandósság alatt. Nem igényel semmilyen különleges tudást, első
pillanattól alkalmazható, gyakorlással tökéletesíthető, nagyszerű lehetőség a
babával való “lelki találkozásra”.
Negyedik gyermekem érkezésekor újra
ugyanígy tettem és már nagy gyakorlattal “végig beszélgettük” a 9 hónapot.
Megbeszéltük a megszületését,
együttműködtünk egymást segítve és a magzati kommunikációval és a születésre
való felkészüléssel megalapoztunk egy rendkívül boldog, harmonikus babázós
időszakot.”